A Dienes-módszer
Klein Sándor (prof. emeretus, Pécsi Tudományegyetem)
Dienes Zoltán a matematikatanítás egyik legkreatívabb és legnagyobb hatású alakja. Az 50-es években fejlesztette ki matematikatanulási elméletét és az 1960-ban megjelent Építsük fel a matematikát című könyvében már „teljes fegyverzetben” áll előttünk. Nagy-Britannia után tanított és kutatott Ausztráliában, Olaszországban, Kanadában, az USA-ban, de dolgozott Brazíliában, Chilében, Pápua Új-Guineában, Hawaiin és szinte minden európai országban. Öt egyetemtől kapott díszdoktorátust, az utolsót a Pécsi Tudományegyetemtől.
Általánosan ismertek a matematikatanulással kapcsolatos alapelvei (a konstruktivitás elve, a matematikai változatosság elve, a dinamika elve, az észlelési változatosság elve) és a matematikatanulás Dienes-féle szakaszai (a szabad játszás, a szabályjáték, a közös struktúra felismerése, a közös struktúra ábrázolása, az ábrázolt struktúra leírása, a formalizálás).
A Dienes-módszer „lelke” a játékos, tapasztalati tanulás; Dienes Zoltánt a legtöbben a „Dienes játékokról” ismerik (a legismertebb „Dienes eszköz” a „többalapú aritmetikai blokkok” és a Vigotszkij kutatási eszközéből kifejlesztett „logikai készlet”).
Sok-sok könyve, játékos taneszköze ellenére Dienes Zoltán mindenekelőtt tanár volt: ahogy belépett egy osztályba a világ bármely részén és kinyitotta „kincseket” tartalmazó bőröndjét, máris otthon volt – a gyerekek befogadták „maguk közül valónak”. Ezt kell megtanulnunk tőle.
